?>

Vihar utáni takarítás

A hétvégi vihar a Győr-Szol Zrt-hez érkezett bejelentések szerint nem okozott jelentősebb károkat a város területén. Néhány helyen ágak törtek le, száraz gallyak kerültek a közterületekre illetve a faleveleket és a szemetet szórta szét az erős szél.

A szolgáltató munkatársai hétfőn fokozott intenzitással végezték a közterületeken a takarítási munkákat, a letört gallyak, szétszórt falevelek összegereblyézése, a kisebb-nagyobb ágak elszállítása és a szemét összegyűjtése volt a feladat. A tevékenység valamennyi városrészt érintette, a kézi eszközök mellett – főként a járdákon, tereken – kisgépek is segítették a munkát.

A Győr-Szol Zrt. felhívja a figyelmet, hogy erős szélben ajánlott elkerülni a fás területeket és az autósoknak is gondosan kell megválasztaniuk a parkolás helyét. A fokozott balesetveszély miatt az erős szélben a parkok, ligetek, játszóterek területén mindenki csak saját felelősségre tartózkodhat. Ugyanez igaz a közterületi parkolókra is.