0-24 hívható: 96/50-50-55, 20/922-5700

info@gyorszol.hu

?>

Öntözik a fiatal fákat Győr közterületein

A téli hónapokban és a tavasz első heteiben is száraz, csapadékszegény időjárás volt jellemző, ezért szükségessé vált a közterületi növények öntözése. A Győr-Szol munkatársai a hét elejétől megkezdték a fiatal fák öntözését, ezzel párhuzamosan a kétnyári ágyások locsolása is zajlik.

A hosszú ideje csapadékmente időjárásra való tekintettel a szolgáltató a napokban megkezdte a 2020-ban illetve 2021-ben ültetett facsemeték, cserjék locsolását. A Városüzemeltetési és Kivitelezési Igazgatóság dolgozói gyommenetesítik a növények környezetét, fellazítják a megkötött talajt, ahol szükséges, „igazítják” a tányérokat, karókat, majd a helyszínen lévő járművek tartályából engednek vizet a fák tövéhez. Az elmúlt két évben a város önkormányzatának kezdeményezésére közel 2250 fa és több mint 600 cserje került a közterületekre, melyek fokozott odafigyelést, gondoskodást igényelnek.

A városban egyre több helyen biztosítja automata öntözőrendszer a növények vízellátását. Ezek működésének elindítása folyamatosan, az időjárás függvényében történik ezekben a hetekben. Ahol ilyen vízvételi lehetőség nincs, ott a kétnyári virágokkal, árvácskával beültetett közterületi ágyásokat is tartályból locsolják a szolgáltató munkatársai. 

Bár a hét második felében megérkezett a várva várt eső, a szakemberek szerint a felhalmozódott csapadékhiányt ez önmagában nem képes pótolni. Amennyiben további, jelentős mennyiségű csapadék nem érkezik, folyamatosan történik a fiatal fák és virágágyások öntözése.