Tel. ügyfélszolg: 96/50-50-50

info@gyorszol.hu

?>

Kinyitottak a szabadstrandok

Június 1-én kinyitott az Aranypart I. és az Aranypart II. szabadstrand.

Az előkészítő munkálatok részeként a Győr-Szol Zrt. koordinálásában mindkét helyszínen többek között megmetszették a fákat, lenyírták a füvet, lefestették és kijavították az öltözőkabinokat. Ahol kellett, ott pótolták a hiányzó eszközöket és elvégezték a szándékos rongálásból adódó feladatokat. Az Aranypart I. és az Aranypart II. medrét átvizsgálták, hogy a fürdőzés a kijelölt területen belül továbbra is biztonságos legyen.

A nyitás előtti napokban megtörtént a figyelmeztető táblák, a hulladékgyűjtő edények és a víz mélységét jelző bóják kihelyezése, valamint a helyszínre szállították az életmentéshez szükséges csónakot. Az Aranypart II.-n helyére került a két lépcsőlejáró, és üzembe helyezték a kitakarított, újrafestett fürdőházat.

Az egészségügyi hatóság mintát vett a folyó és a holtág vizéből, a hatósági engedély megküldését követően nyithattak meg a szabadstrandok.

Június 1-től a szabadstrandokon 8 és 20 óra között mentőőr felügyeli a területet, emellett illemhely, zuhanyzó és öltöző teszi kellemesebbé a kikapcsolódást.

A szabadstrand házirendje a biztonság érdekében előírja, hogy a szabadstrandra tilos motorkerékpárral és gépkocsival behajtani, illetve oda kutyát bevinni. Nem szabad tüzet gyújtani és üveget a vízbe vinni. A fürdőzőkre és a napozókra nézve veszélyes lehet a vízparton hagyott horog, ezért a szabadstrandok területén a horgászás is tilos.

blank

Fürödni tilos:

Vannak a városban olyan vízterületek, ahol nem biztonságos a vízben tartózkodás, ezért Győr Megyei Jogú Város Jegyzőjének kiadott 19456-7/2008. számú jegyzői határozatának értelmében tilos fürödni az adyvárosi tározótóban, a József Attila-lakótelep területén létesített kettő tározótóban, az Iparcsatorna teljes hosszában, a Rába folyó mindkét felén, a bácsai vízáteresztő zsilip környékén (Holt-Duna-ágban), a pinnyédi híd győri hídfőjénél, a püspökerdei átvágás teljes hosszában, Győr-Újvárosban a Mákos-dűlői volt kavicsbányában, Győr-Gyirmóton a Marcalban, a bácsai bányagödrökben, a Holt-Marcalban (rabkerti tóban) és a győrszentiváni volt szabadstrandon. A Kovalter pihenőpark területe kizárólag napozásra használható.

blank

Fotók: Ács Tamás