Összefoglaló a „lakáskassza”-ügyről

Február 3-án közzétett videójában Pintér Bence, Győr polgármestere azt állította: 1,7 milliárd forint eltűnt a Győr-Szol Zrt. által kezelt „lakáskasszából”, és a győriek pénze „nincs meg”. A közvélekedést azóta is a „hol a pénz?” kérdés foglalkoztatja. A helyzet végleges tisztázása érdekében témákra bontva, kérdésenként válaszoljuk meg. Célunk, hogy a lakosság a félrevezető, vagy egyenesen hamis információk helyett valós tájékoztatást kapjon, az érezhetően negatív közhangulatot megszüntessük, ugyanis azt, hogy a munkájukat végző kollégáinkat akár a nyílt utcán, feladatuk végzése közben támadások érik, méltatlannak és felháborítónak tartjuk.
Mi az a „lakáskassza”?
Az önkormányzati lakásokat, egész pontosan 4 156 darabot a Győr-Szol Zrt. kezeli, azaz a bevételeket és a kiadásokat is rendezi, a lakás célú ingatlanokba a bérlőt viszont az önkormányzat jelöli ki. A lakások mellett sport-, kulturális- és egyéb célú ingatlanokat is kezelünk, az összes ingatlannal kapcsolatos bevételt és kiadást pedig egy nyilvántartásban vezetjük – az így létrejövő nyilvántartást nevezhetjük „lakáskasszának”. Le kell szögezzük: ez nem egy valódi „kassza”, tehát ebben pénzt sem lehet találni.
Mi az az 1,7 milliárd forint?
Tisztán a lakásokkal kapcsolatos összegek a nyilvántartásainkból és a könyvelésünkből nem nyerhetőek ki. A polgármester úr által keresett 1,7 milliárd forint kapcsán elhangzott, hogy „rászorulók gyűjötték rászorulóknak”. Azt viszont hangsúlyoznunk kell, hogy a lakáskassza-nyilvántartásban olyan ingatlanok bevételei és kiadásai is szerepelnek, amelyek nem lakáscélúak. Az 1,7 milliárd forintos összeghez pedig úgy jutott el a polgármester, hogy egy adott napra vonatkozóan a nyilvántartásban szereplő, összesített összegből kivonta az aznapi, bankszámlánkon szereplő összeget. 2024-ben 2,1 milliárd forintot, 2025-ben 2,2 milliárdot fordítottunk Győr önkormányzati tulajdonú, általunk kezelt ingatlanjaira.
Hogyan kezeli az ingatlanokból befolyó összegeket a Győr-Szol Zrt.?
Az ingatlanok kezelését egy olyan szerződés alapján végezzük, amelyet 1993-ban írt alá a Győr-Szol Zrt. jogelődje, valamint Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata. A szerződést azóta 17 alkalommal módosították. A szerződés 5.2-es pontjának egy kiragadott részlete (melyet a polgármester úr is közzétett) így fogalmaz: »…bevételei teljeskörűen a Megbízott kezelési feladatainak forrásául szolgálnak.« Azaz: az ingatlanok kezelése során szerzett bevételek a cégünk működésének forrásául szolgálhatnak. A szerződés azt írja elő, hogy nyilvántartási kötelezettségünk van, elkülönített kezelésről nincs szó. A szerződés azt köti ki, hogy azzal az összeggel, ami az ingatlanokkal kapcsolatos bevételünk, bármikor rendelkezésre tudjunk állni, és ennek több forrása is lehet – akár hitel is. Amennyiben ezt kifogásolhatónak tartja a város vezetése, úgy a szerződést kell újratárgyalni, nem visszamenőleg számonkérni a mostani szerződés betartását.
Miért kerülhetett olyan helyzetbe a Győr-Szol Zrt., hogy „hozzányúlt” az ingatlanokból származó bevételekhez?
Cégünk tevékenységi köre rendkívül szerteágazó, több mint 650 munkavállalónk az év minden napján azért tesz, hogy Győr élhető, működő város legyen. A 2025-ös év elején, a városüzemeltetési szerződés aláírása során tapasztalható késlekedés, és az üzletágat érintő csökkentett finanszírozás közvetetten hozzájárult a tárgyév likviditásban tapasztalható változásaihoz. Az akkor végül aláírt szerződés egyébként közel félmilliárd forinttal alulfinanszírozta a munkánkat. Amíg ilyen lépéseket tesz az önkormányzat, el kell fogadnia, hogy a gazdálkodásunk feszesebb lesz. Ha nagyon leegyszerűsítjük, az önkormányzat konkrét lépéseket tett a közelmúltban azért, hogy forráshiányos helyzetbe hozza a Győr-Szol Zrt.-t.
Milyen adatokat szolgáltatott a Győr-Szol Zrt.?
Polgármester úr február 5-én megfogalmazott kérésének igyekeztünk maradéktalanul eleget tenni. A közvélekedésben nincs tisztázva, hogy mit jelent egy közérdekű adatkérés, vagy adatszolgáltatás. A polgármester úr által megfogalmazott kérdések megválaszolása több tízezer oldalt jelentenek. A Győr-Szol Zrt-nek 25 bankszámlája van, ezeken a tranzakciós sorok, a hozzájuk tartozó szerződések, a teljesítésigazolások, mind tele vannak olyan személyes vagy érzékeny adatokkal, melyet törvényi előírás szerint nem adhatunk ki. Ezeket ilyenkor egyesével kell átnézni, és anonimizálni, azaz kitakarni. Az adatkérés teljesíthető része, az a 2500 oldal több mint tíz kollégánk több mint egyheti munkájának eredménye. A teljes, több tízezer oldalra rúgó adatkérés sem anyagilag, sem időbelileg nem teljesíthető kérés.
Ki láthatta a kapcsolódó dokumentumokat?
Február 12-én Sárkány Péter elnök-vezérigazgató úr tájékoztatót tartott az igazgatóság tagjainak, erre az eseményre a polgármester urat is meghívta, aki a számára küldött levélre nem válaszolt, csak a Facebookon jelezte: nem fog eljönni, hogy megismerhesse a szükséges háttérinformációkat. Igazgatóságunk tagja egy, a polgármester szervezete által delegált tag is. Ő ezen a tájékoztatón minden, az igazgatósági tájékoztatón feltett kérdésére részletes (pénzügyi, bevételi és kiadási), adatokkal alátámasztott választ kapott. Részére a Győr-Szol Zrt. felajánlotta az általa kért adatok körében a betekintés lehetőségét, mellyel ő aznap nem kívánt élni, mivel számára ez az időpont nem volt megfelelő. Az általa megjelölt időpontban viszont minden kérdésére válaszoltunk ismét, az általa kért adatokat és számsorokat megmutattuk.
Február 12-én a cég felügyelőbizottsága is összeült, akik szintén teljeskörű tájékoztatást kaptak a témában.
A Győr-Szol Zrt.-nél Üzemi Tanács és Szakszervezet is működik, a testület vezetőinek szintén lehetőséget biztosítottunk a vonatkozó számok megismerésére azért, hogy saját kollégáink felé is átláthatóságot biztosítsunk.
A helyzet tisztázása érdekében független könyvvizsgálót kértünk fel az önkormányzattal kötött szerződés, az önkormányzati vagyonrendelet, lakásrendelet, számviteli törvény és polgári törvénykönyv vonatkozó részeinek vizsgálatára. A szakértő megállapította, hogy kötelezettségeinket betartjuk, a könyvelés szabályos, a működés jogszerű.
Bármikor szívesen látjuk polgármester urat, vagy az általa kijelölt személyeket, betekintést tudunk biztosítani a kért adatokba, szükség esetén a törvényileg előírt anonimizálás után pedig másolatot is tudunk készíteni konkrét kérés alapján.
Pintér Bence feljelentést tett a rendőrségen, a hatóság vizsgálatot indított. A vizsgálatokat minden erőnkkel segítjük, az az érdekünk, hogy mielőbb kiderüljön az igazság, a gazdálkodásunk törvényességében magabiztosak vagyunk. A velünk szemben megfogalmazott állítások méltatlanok, a nyilvánosság előtti vádaskodások a közszolgáltatásaink elvégzésben akadályoznak minket.