0-24 hívható: 96/50-50-55, 20/922-5700

info@gyorszol.hu

Győr területén vasárnapra virradóra erős havazás kezdődött, a hőmérséklet fagypont körülire süllyedt, ezért a Győr-Szol Zrt. készenléti ügyeletben lévő állománya kiegészülve a szerződött alvállalkozókkal megkezdte a teljes csúszásmentesítési program végrehajtását város közterületein.

A szolgáltató ügyeletben lévő állománya a várható csapadék éjszakai lefagyásának megelőzése érdekében már szombaton este 22 órától megkezdte az úgynevezett alásózási munka elvégzését.

A síkosságmentesítés a társaság munkatervének megfelelően elsőként a hidakat és a felüljárókat, a tömegközlekedési útvonalakat, valamint a forgalmas főutakat érinti. Összesen mintegy 30 sószóró és hótoló jármű valamint közel 50 fő végzi a hóeltakarítást, síkosságmentesítést Győr valamennyi városrészében.

A hidakat, felüljárókat, tömegközlekedési útvonalakat, a forgalmasabb főutakat nagyképekkel, a belvárosi és más városrészek szűkebb utcáit valamint a kerékpárutakat kisebb járművekkel, a buszmegállókat, a hidak, felüljárók járdáit, a gyalogátkelőhelyeket, közterületi lépcsőket kézi erővel síkosságmentesítik.

A munka jelenleg is tart, és mindaddig folytatódik, amíg az időjárási körülmények indokolják.

Fontos tudnivaló, hogy a számozott főutak síkosságmentesítése a városon belül is az Állami Közútkezelő feladata. Így például a közútkezelő gépei végeznek munkát az 1-es főút (bizonyos szakaszon Szent István út) teljes vonalán, a Baross-hídon, a Bácsai úton, a 81-es (bizonyos szakaszon Fehérvári út) úton, 82-es (bizonyos szakaszon Szent Imre út) úton és a Ménfőcsanak és Gyirmót között futó 83-as úton.    

Az érvényben lévő jogszabályok értelmében a magántulajdonú lakóingatlanok vagy üzlethelyiségek előtt a járda takarítása a tulajdonos illetve a bérlő feladata, ezeken a területeken nekik kell a síkosságmentesítést elvégezniük.

A szolgáltató felhívja a közlekedők figyelmét, hogy megfelelően felkészített és téli gumival felszerelt járművel induljanak útnak. A speciális körülmények között hosszabb menetidővel kell számolni, ezért célszerű hamarabb elindulni.

Győr területén kedden a kora esti órákban hószállingózás, gyenge havazás kezdődött, a hőmérséklet fagypont körülire süllyedt, ezért a GYŐR-SZOL Zrt. készenléti ügyeletben lévő állománya kiegészülve a szerződött alvállalkozókkal megkezdte a teljes csúszásmentesítési program végrehajtását város közterületein.

A beavatkozás a társaság munkatervének megfelelően elsőként a hidakat és a felüljárókat, a tömegközlekedési útvonalakat, valamint a forgalmas főutakat érinti. Este 6 órától összesen 30 sószóró jármű és 45 fő végzi a hóeltakarítást, síkosságmentesítést Győr valamennyi városrészében.

A hidakat, felüljárókat, tömegközlekedési útvonalakat, a forgalmasabb főutakat nagygépekkel, a belvárosi és más városrészek szűkebb utcáit valamint a kerékpárutakat kisebb járművekkel, a buszmegállókat, a hidak, felüljárók járdáit, a gyalogátkelőhelyeket, közterületi lépcsőket kézi erővel síkosságmentesítik.

A munka jelenleg is tart, és mindaddig folytatódik, amíg az időjárási körülmények indokolják.

A szolgáltató felhívja a közlekedők figyelmét, hogy megfelelően felkészített és téli gumival felszerelt járművel induljanak útnak. A speciális körülmények között hosszabb menetidővel kell számolni, ezért célszerű hamarabb elindulni.

A GYŐR-SZOL Zrt. a hétfőről keddre virradó éjszaka is folytatta az utak síkosságmentesítését. A társaság teljes állománya gépi és kézi erővel valamint alvállalkozók bevonásával takarította az utakat és a járdákat.

A január 18-án délután megindult havazás és a fagypont alatti hőmérséklet miatt a szolgáltató hétfőn délután valamennyi saját munkagépével kivonult az utakra és síkosságmentesítő anyagot juttatott a burkolatra. A beavatkozás a társaság munkatervének megfelelően a hidakat és a felüljárókat, a tömegközlekedési útvonalakat, valamint a forgalmas főutakat érintette. Az esti óráktól a munkába bekapcsolódtak a készenlétben lévő alvállalkozók is, gépekkel és kézi munkaerővel.

A hidakat, felüljárókat, tömegközlekedési útvonalakat, a forgalmasabb főutakat nagygépekkel, a belvárosi és más városrészek szűkebb utcáit valamint a kerékpárutakat kisebb járművekkel, a buszmegállókat, a hidak, felüljárók járdáit, a gyalogátkelőhelyeket, közterületi lépcsőket kézi erővel takarították. Szóróanyag kerül a főbb utak és a buszmegállók burkolatira, valamint a közterületi járdákra és terekre.

A síkosságmentesítési munka a nádorvárosi és a Szabadi úti temetőben jelenleg is tart.

Fontos tudnivaló, hogy a számozott főutak síkosságmentesítése a városon belül is az Állami Közútkezelő feladata. Így például a közútkezelő gépei végeznek munkát az 1-es főút (bizonyos szakaszon Szent István út) teljes vonalán, a Baross-hídon, a Bácsai úton, a 81-es (bizonyos szakaszon Fehérvári út) úton, 82-es (bizonyos szakaszon Szent Imre út) úton és a Ménfőcsanak és Gyirmót között futó 83-as úton.

Az érvényben lévő jogszabályok értelmében a magántulajdonú lakóingatlanok vagy üzlethelyiségek előtt a járda takarítása a tulajdonos illetve a bérlő feladata, ezeken a területeken nekik kell a síkosságmentesítést elvégezniük.

A szolgáltató felhívja a közlekedők figyelmét, hogy megfelelően felkészített és téli gumival felszerelt járművel induljanak útnak. A speciális körülmények között hosszabb menetidővel kell számolni, ezért célszerű hamarabb elindulni.

Korábban írtuk:

Megelőző síkosságmentesítés – 2021. január 18.

Győr területén 16 óra körül hószállingózás kezdődött, a hőmérséklet fagypont alatt maradt, ezért a GYŐR-SZOL Zrt. készenléti ügyeletben lévő állománya – úgynevezett „alásózással” – megkezdte a csúszásmentesítést a város legforgalmasabb útszakaszain.

Jelenleg 16 jármű és 21 munkatárs végzi a síkosságmentesítést. A társaság gépei a technológiai előírásoknak megfelelően elsőként a hidakon és a felüljárókon, tömegközlekedési és főútvonalakon dolgoznak.

Az éjszakai állomány folytatja majd a megkezdett munkát, mindaddig, amíg az időjárási körülmények indokolják.

A szolgáltató felhívja a közlekedők figyelmét, hogy megfelelően felkészített és téli gumival felszerelt járművel induljanak útnak. A speciális körülmények között hosszabb menetidővel kell számolni, ezért célszerű hamarabb elindulni.

Az elmúlt időszakban a téliesre fordult időjárás miatt több alkalommal is szükség volt a város útjainak síkosságmentesítésére.

A GYŐR-SZOL Zrt. Városüzemeltetési és Kivitelezési igazgatóságának munkatársai ezekben a hónapokban hóügyeletet tartanak, az állomány egy része mindig készenlétben áll, és ha az időjárási viszonyok megkövetelik, azonnal megkezdik a munkát.

Így történt ez január 8-án is, amikor hajnali fél háromtól váltakozó intenzitású havazás kezdődött Győrben. A GYŐR-SZOL Zrt. 7 nagy járművel végezte a hidak, felüljárók, tömegközlekedési és főútvonalak síkosságmentesítését, a járdákra, kerékpárutakra 8 kisgéppel juttatták ki a szóróanyagot. A munkagépek mellett alvállalkozók bevonásával, kézi erővel is takarították a járdákat, buszmegállókat, gyalogátkelőhelyeket.

Január 12-én két szakaszban is szükség volt a sószórók, hóeltakarítók bevetésére. A hajnali útellenőrzés során a GYŐR-SZOL ügyeletes dolgozói helyenként csúszásveszélyt tapasztaltak, ezért a szolgáltató munkagépe a város felüljáróira, hídjaira, a kritikus útszakaszaira valamint a Móricz Zsigmond rakpartra síkosságmentesítő anyagot juttatott ki, hogy a reggeli gépjárműforgalom számára biztonságos legyen a közlekedés. Ugyanezen a napon aztán estére megérkezett a hó is, így a havazás megindulásával egy időben megkezdődött a csúszásmentesítést a város legforgalmasabb útszakaszain. A GYŐR-SZOL munkatársai és járművei a technológiai előírásoknak megfelelően elsőként a hidakon és a felüljárókon, tömegközlekedési útvonalakon dolgoztak, ugyanakkor szóróanyag került a főbb utak és a buszmegállók burkolatira, valamint a közterületi járdákra és terekre. A főutakat, a forgalmas városi szakaszokat az első fázisban 5 nagygéppel és 3 kisebb járművel kezdték síkosságmentesíteni. A munkába bekapcsolódtak a készenlétben lévő sószórók valamint az alvállalkozók. Így a késő esti óráktól összesen 30 sószóró jármű és mintegy 50 fő végezte a hóeltakarítást, síkosságmentesítést Győr valamennyi városrészében. A belvárosi és más városrészek szűkebb utcáit valamint a kerékpárutakat a kisebb járművekkel, a buszmegállókat, a hidak, felüljárók járdáit kézi erővel takarították.

A GYŐR-SZOL Zrt. a városi úthálózat közel 600 kilométernyi szakaszán végez a téli hónapokban síkosságmentesítést. A szolgáltató a kezelésében lévő teljes szakaszon egy körben mintegy 30 tonna sót juttathat ki. Fontos szakmai információ, hogy 3-5 centiméteres vastagság esetén lehet egyáltalán szó a hó eltolásáról. A hótolás hatékonyságát nagyban befolyásolja az adott útszakasz minősége is, a kátyús, hibás burkolaton nem tud eredményesen dolgozni az eke.

A számozott főutak síkosságmentesítése a városon belül is az Állami Közútkezelő feladata. Így például a közútkezelő gépei végeznek munkát az 1-es főút (bizonyos szakaszon Mártírok út illetve Szent István út) teljes vonalán, a Baross-hídon, a Bácsai úton, a 81-es (bizonyos szakaszon Fehérvári út) úton, 82-es (bizonyos szakaszon Szent Imre út), a Nagy Imre utcában a Bakonyi úton, a régi Bácsai úton és a Ménfőcsanak és Gyirmót között futó 83-as úton.

Az érvényben lévő jogszabályok értelmében a magántulajdonú lakóingatlanok vagy üzlethelyiségek előtt a járda takarítása a tulajdonos illetve a bérlő feladata, ezeken a területeken nekik kell a síkosságmentesítést elvégezniük.

A GYŐR-SZOL Zrt. az éjszaka folyamán teljes kapacitással végezte az utak síkosságmentesítését, a munka jelenleg is tart. A társaság nagy járművei a hidak, felüljárók, tömegközlekedési és főútvonalak síkosságmentesítéséről gondoskodtak. A járdákra, kerékpárutakra kisgépekkel juttatják ki a szóróanyagot. A munkagépek mellett kézi erővel is takarítják a járdákat, buszmegállókat, gyalogátkelőhelyeket.

A számozott főutak síkosságmentesítése a városon belül is az Állami Közútkezelő feladata. Így például a közútkezelő gépei végeznek munkát az 1-es főút (bizonyos szakaszon Mártírok út illetve Szent István út) teljes vonalán, a Baross-hídon, a Bácsai úton, a 81-es (bizonyos szakaszon Fehérvári út) úton, 82-es (bizonyos szakaszon Szent Imre út), a Nagy Imre utcában a Bakonyi úton, a régi Bácsai úton és a Ménfőcsanak és Gyirmót között futó 83-as úton.

Az érvényben lévő jogszabályok értelmében a magántulajdonú lakóingatlanok vagy üzlethelyiségek előtt a járda takarítása a tulajdonos illetve a bérlő feladata, ezeken a területeken nekik kell a síkosságmentesítést elvégezniük.

Korábban írtuk:

Megelőző síkosságmentesítés – 2021. január 13.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint csapadék várható Győr területén keddről szerdára (január 13-áról január 14-ére) virradó éjszaka. Ezért a GYŐR-SZOL Zrt. készenléti ügyeletben lévő állománya január 13-án este 10 órától – úgynevezett „alásózással” – megkezdi a csúszásmentesítést a város legforgalmasabb útszakaszain.

A társaság 18 sószóró járműve és 24 munkatársa az előírásoknak megfelelően elsőként a hidakon és a felüljárókon, tömegközlekedési útvonalakon, főutakon juttatja ki a síkosságmentesítő anyagot. A belvárosi járdákat, buszmegállókat kézi erővel takarítják.

Ha az időjárási körülmények indokolják, a kora reggeli óráktól a szolgáltató teljes jármű- és személyi állománya valamint a szerződött alvállalkozók is bekapcsolódnak a munkába, hogy a reggeli fogalom megindulásakor a város legforgalmasabb útjai biztonságosan járhatóak legyenek.

A szolgáltató felhívja a közlekedők figyelmét, hogy megfelelően felkészített és téli gumival felszerelt járművel induljanak útnak. A speciális körülmények között hosszabb menetidővel kell számolni, ezért célszerű hamarabb elindulni.

A Győr-Szol Zrt. készenléti ügyeletben lévő állománya január 12-én, az esti órákban, a havazás megindulásával egy időben megkezdte a csúszásmentesítést a város legforgalmasabb útszakaszain. A munka jelenleg is tart, és mindaddig folytatódik, amíg az időjárási körülmények indokolják.

A társaság munkatársai és járművei a technológiai előírásoknak megfelelően elsőként a hidakon és a felüljárókon, tömegközlekedési útvonalakon dolgoznak, ugyanakkor szóróanyag kerül a főbb utak és a buszmegállók burkolatira, valamint a közterületi járdákra és terekre.

A főutakat, a forgalmas városi szakaszokat az első fázisban 5 nagygéppel és 3 kisebb járművel kezdték síkosságmentesíteni. A munkába bekapcsolódnak a készenlétben lévő sószórók valamint az alvállalkozók. Így a késő esti óráktól összesen 30 sószóró jármű és mintegy 50 fő végzi a hóeltakarítást, síkosságmenetsítést Győr valamennyi városrészében.

A belvárosi és más városrészek szűkebb utcáit valamint a kerékpárutakat a kisebb járművekkel, a buszmegállókat, a hidak, felüljárók járdáit kézi erővel takarítják.

Fontos tudnivaló, hogy a számozott főutak síkosságmentesítése a városon belül is az Állami Közútkezelő feladata. . Így például a közútkezelő gépei végeznek munkát az 1-es főút (bizonyos szakaszon Mártírok út illetve Szent István út) teljes vonalán, a Baross-hídon, a Bácsai úton, a 81-es (bizonyos szakaszon Fehérvári út) úton, 82-es (bizonyos szakaszon Szent Imre út), a Nagy Imre utcában a Bakonyi úton, a régi Bácsai úton és a Ménfőcsanak és Gyirmót között futó 83-as úton.

Az érvényben lévő jogszabályok értelmében a magántulajdonú lakóingatlanok vagy üzlethelyiségek előtt a járda takarítása a tulajdonos illetve a bérlő feladata, ezeken a területeken nekik kell a síkosságmentesítést elvégezniük.

A szolgáltató felhívja a közlekedők figyelmét, hogy megfelelően felkészített és téli gumival felszerelt járművel induljanak útnak. A speciális körülmények között hosszabb menetidővel kell számolni, ezért célszerű hamarabb elindulni.

A télies időjárás, a havazás miatt csúszásveszély alakult ki a vízpartokon is. A győri folyópartok mentén elkészült új szakaszok több pontján figyelmeztető táblák jelzik a fokozott balesetveszélyt, így ezeket a sétálóutakat mindenki saját felelősségére használhatja. A téli időszakban érdemes fokozottan figyelniük az itt közlekedőknek, hiszen a páralecsapódás miatt ezeken a helyeken könnyen előfordulhat jegesedés, még enyhébb időben is jelentős a csúszásveszély.

A GYŐR-SZOL Zrt. Városüzemeltetési és Kivitelezési Igazgatóságának ügyeletben lévő munkatársai keddre virradóra a hajnali útellenőrzés során helyenként csúszásveszélyt tapasztaltak. Ezért a szolgáltató munkagépe a város felüljáróira, hídjaira, a kritikus útszakaszaira valamint a Móricz Zsigmond rakpartra síkosságmentesítő anyagot juttatott ki, hogy a reggeli gépjárműforgalom számára biztonságos legyen a közlekedés.

A GYŐR-SZOL Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy megfelelően felkészített és téli gumival felszerelt járművel induljanak útnak. A speciális körülmények között hosszabb menetidővel kell számolni, ezért célszerű hamarabb elindulni.

A szolgáltató folyamatosan figyelemmel kíséri az aktuális időjárási változásokat valamint a meteorológiai előrejelzéseket, és a szükséges beavatkozásokat azonnal megkezdi.

Pénteken hajnali fél háromtól váltakozó intenzitású havazás kezdődött Győrben. A GYŐR-SZOL Zrt. Városüzemeltetési és Kivitelezési igazgatóságának ügyletben lévő állománya a kritikus helyeken, hidakon és felüljárókon azonnal megkezdte a síkosságmentesítést, szóróanyagot juttattak a hidak, felüljárók burkolataira.

A beavatkozás első szakaszát követően már a hajnali órákban a szolgáltató teljes állománya bekapcsolódott munkába. A társaság 7 nagy járművel jelenleg is végzi a hidak, felüljárók, tömegközlekedési és főútvonalak síkosságmentesítését. A járdákra, kerékpárutakra 8 kisgéppel juttatják ki a szóróanyagot. A munkagépek mellett alvállalkozók bevonásával, kézi erővel is takarítják a járdákat, buszmegállókat, gyalogátkelőhelyeket.