Startlap | Kapcsolat | Kedvencekhez






Tartalom töltése....

Faültetéssel a jövőért!2017.11.22.

Folytatódik Győrben a 2014-ben meghirdetett faültetési program, de még nagyobb lendülettel és újdonságokkal! A városi önkormányzat törekvéseinek köszönhetően a kezdeményezés új erőt kap, és a korábbiaknál is nagyobb hangsúly helyeződik a kiültetett növényekre. Ezt erősítette meg Borkai Zsolt polgármester és Radnóti Ákos alpolgármester azon a sajtótájékoztatón, amely elindította az idei faültetési kampánymunkát. A városvezetés ügy melletti elkötelezettségét demonstrálta az a gesztus, hogy valamennyi egyéni körzet önkormányzati képviselője elültetett egy-egy fát az Aranyparton.

Borkai Zsolt polgármester 2014-ben a Bercsényi ligetben Dr. Fekete Dávid alpolgármesterrel közösen jelentette be a faültetési-fapótlási program elindítását, azóta a kezdeményezésnek köszönhetően a kötelező fapótlásokkal együtt több ezer fát ültettek el Győrben a GYŐR-SZOL Zrt. Városüzemeltetési és Kivitelezési Igazgatóságának munkatársai. Azóta a város vezetői szimbolikusan minden évben elindítják egy faültetéssel az éves feladatokat. 2017 novemberében ugyancsak nagy számban ültetnek facsemetéket a város területén, ez ugyanis a kampánymunkának a fő szezonja. Az akció két kiemelt helyszíne a bácsai, úgynevezett „koronás” körforgalom melletti terület, illetve az Aranypart II. Előbbi helyre 50, a holtág mellé pedig 100 csemete kerül. Lényegében új, „kiserdők” jönnek létre, reagálva a lakossági igényre, amely a nagyobb szabású, egy helyen történő telepítésre vonatkozik. Így a város több területén növekszik a zöldterület, a város tüdejét adó fakapacitás nagysága! Sőt jövőre újabb két kiserdő jöhet létre, 2018. őszén a Bakonyi út (821.sz.út) GYŐR-SZOL-lal szemben található Marcalváros I., területén, illetve a szentlélek templom utáni területeken, a 83-as főúttal párhuzamosan. Egyik fejlesztés sem érint olyan helyet, ahol a jövőben építkezések lennének, illetve figyelembe veszi egy esetleges jövőbeni útépítés lehetőségét is. Az Aranyparton Borkai Zsolt polgármester a város alpolgármestereinek és önkormányzati képviselőinek társaságban ültetett fákat, jelképesen megkezdve a telepítési szezont.

Idén közel 800 facsemete és több mint 1000 cserje kerül a közterületekre, valamennyi városrészben gazdagodik a faállomány. Nádorváros-Jancsifalu 80, Bácsa-Sárás 42, a belváros 35, Győrszentiván 70, Ménfőcsanak 91, Marcalváros I. és Marcalváros II. 36, Adyváros 55, Révfalu 18, Szabadhegy-Kismegyer 90, Újváros-Sziget-Pinnyéd 53, Gyárváros-Likócs 48, Gyirmót 10 csemetével lesz gazdagabb, s ezen kívül jó néhány egyed kerül a közparkokba, terekre, illetve a GYŐR-SZOL Zrt. kezelésében lévő temetőkbe.

A szakemberek a telepítésnél figyelembe veszik egyrészt a jogszabályi előírásokat – például a földben futó közművezetékek közvetlen közelébe már nem ültethető fa – másrészt, hogy a helyi adottságoknak megfelelő növényt ültessenek el, illetve az is fontos szempont, hogy az utcakép egységes maradjon. A belvárosban és lakóutcákban kisebb lombterjedelmű, alacsonyabbra növő fajtákat, többségében gömbmeggyet, gömb- vagy oszlopos juhart, gömbakácot és gömbkőrist ültetnek. A parkokban a terebélyesebbre növő, nem formára nevelt fák is elférnek.

A közterületekre több mint 50 féle fa és több mint 20 féle cserje kerül. Legnagyobb számban a gömbjuhar, az oszlopos juhar, az oszlopos gyertyán, a magyar kőris, a gömbmeggy, a gömbakác, az oszlopos szil, a hegyi ternye, a madárbirs, a parlagi macskatalp, a hanga, a levendula, a fagyal és a babérmeggy képviselteti magát.

Az idei évben további újdonság, hogy az átlagosan 12-14 cm törzskörméretű csemeték mellett, ahol a körülmények indokolják és lehetővé teszik, az eddigi évekhez képest nagyobb, 18-20 cm törzskörméretű egyedek kerülhetnek. A meglévő fák megóvását szolgálja az is, hogy a városüzemeltetési igazgatóság törekszik a növények átültetésére. Olyan helyeken, ahol valamilyen beruházás miatt jó állapotban lévő fákat kell eltávolítani – és az adott hely egyedi feltételei erre alkalmasak –, sor kerülhet a jövőben a növények átültetésére is, mégpedig speciális faültető gépek bevetésével.  Az új technológia kipróbálásának célja, hogy amennyiben szükséges egy egészséges fa kivágása, akkor az átültetéssel is megpróbálkozzanak a szakemberek, mivel határozott szándék, hogy minél zöldebb legyen a város és a nagyobb fáknak is adjanak túlélési esélyt. Most Győrben ezzel a speciális lehetőséggel országos szinten is elsőként foglalkoznak majd.

Ugyancsak a növényzet megóvását, egészséges növekedésének biztosítását szolgálják az egyre több helyre telepített öntözőrendszerek. Az elmúlt évben a város több közterületére került ilyen berendezés, s nem csak a belvárosi részekre, hanem más városrészekbe is. A rendszer további bővítése várható 2018-ban.

A szolgáltató továbbra is nagy hangsúlyt helyez a növények jelentette balesetveszély elhárítására. Folyamatosan figyelik az egyedek állapotát, a száraz, sérült lombkoronát karban tartják, ahol szükséges, a beteg, veszélyt jelentő fákat kivágják. A beteg növények azonosítása minden esetben külsős szakértők bevonásával történik.  Senkit sem kell emlékeztetni arra, idén sajnos tragédiák is történtek a városban: amikor elöregedett fák dőltek békés járókelőkre, és autókban tettek kárt a többszöri viharok által kidőlt fák.  Egyetlen emberélet rovására sem mehet, hogy ahol szükséges, a balesetveszélyes és elöregedett fákat ki kell vágni! Ahol szükséges fakivágás történik akár közterületen, akár felújításra szoruló járdák mentén, minden esetben friss fatelepítés mellett az utcaburkolat és az utcakörnyezet is megújul majd!

Az is újdonság, hogy a frissen ültetett fák karójára (legyen az egy karó, vagy három) egy szalag kerül, melyre rákerül a „A jövőért ültetjük!”felirat, így az egész városban jól nyomon követhető lesz, hol találhatóak a frissen ültetett fák.

Az eseményen részt vett Nagykutasi Viktor, a Kertészek és Kertbarátok Győr Városi Egyesülete elnöke is, akik immár 45 éve szakmailag képviselik a kertészeket, kertkedvelőket. A szakember elmondta, hogy civil szervezetként szakmailag támogatják a programot, hiszen az a szakemberekkel egyeztetve megy végbe, másrészt a szükséges fakivágások is indokoltak egyes helyeken az alapos vizsgálatok, majd a jóváhagyások után. Üdvözlik Győr város fásítási és növényvédelmi elképzeléseit, melyhez a későbbiekben is szívesen adnak segítséget és tájékoztatást.

Előzmények:

A GYŐR-SZOL Zrt. 2010-ben a fapótlási kötelezettségén felül plusz 116 fát ültetett Győr területén, 2011-ben a kivágott 242 egyed helyett 300 fát ültetett el, 2013-ban több mint 500 fa telepítéséről gondoskodott, és az önkormányzat által elfogadott erre vonatkozó koncepció szerint hasonló többletültetések történtek 2014-ben is. 2015-ben a fapótlási kötelezettség keretében 244 darab fa került a közterületekre ezen felül lakossági kérésre, illetve önkormányzati képviselői kezdeményezésre 565 darabot, a hullámtéri pótlás második ütemében pedig 168 darab fát ültetett el a szolgáltató a város területén. Mindezt több,mint 200 cserje telepítése egészítette ki. 2016-ban összesen 1106 növényt, 1044 fát és 62 cserjét ültettek el a szakemberek.



vissza | Megnézték: 2748

gyorszol facebook logo
December 2018
H K Sz Cs P Sz V
      1
2
3

5
6
7
8
9
10

12



16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
      
Gy?r Széchenyi István Egyetem Gy?r Nagytérségi Hulladékgazdálkodási ?nkormányzati Társulás Pannon-Víz Zrt. Innonet Gy?ri Kosárlabda Club Gy?ri Ipari Park
A www.gyorszol.hu internetes portál összes tartalma szerzői jogvédelem alá esik.
2004-2010 copyright GyorSzol zRT. |
admin | Adatvédelmi tájékoztató